Az olvadóbiztosítóknak a mai napig megvannak az előnyeik, mint például a szelektivitás, a rövidzárlat-korlátozás, vagy a cserélhetőség, amely után a védelem ismét helyreállítható. Az elektromos berendezéseknél az olvadóbiztosítók máig ideális eszköznek számítanak a rövidzárlat és a hibaáram védelemben.
Előnyök és jellemzők
- A szelektivitás könnyű megvalósítása (koordináció)
- Kialakításnak köszönhető rövidzárlat-korlátozás
- Kiemelkedő zárlatállóság kis méretben
- Az olvadóbiztosító betétcserét követően megújul
- Költséghatékony védelem nagyméretű berendezésekhez
Biztosítós készülékeknél és sínrendszereknél a kiválasztás könnyen leegyszerűsödik a névleges áramra, pedig az elosztó üzembiztonságát sokszor nem ez dönti el. Egy D0 biztosítóhely, egy Diazed aljzat, egy NH késes biztosítós készülék vagy egy gyűjtősínes leágazás teljesen más szerelési és kezelési helyzetben működik jól.
A probléma ritkán az első bekapcsoláskor jelentkezik. Inkább később: melegedő kötéseknél, nehezen hozzáférhető biztosítóbetéteknél, hiányos takarásoknál, rosszul illesztett tartozékoknál vagy olyan elosztóknál, ahol a későbbi bővítés már csak kompromisszumokkal oldható meg. Ezért a biztosítós készüléket, a biztosítóbetétet, a sínrendszert és a beépítési környezetet együtt kell kezelni.
Elsőként nem a biztosítóbetét méretét kell eldönteni, hanem az áramkör feladatát. Más készülék kell egy kisebb gépészeti leágazás védelmére, más egy régi Diazed rendszer karbantartásához, és más egy nagyáramú gyűjtősínes főelosztóba.
A névleges áram csak az egyik adat. Ugyanilyen fontos a feszültségszint, az AC vagy DC alkalmazás, a pólusszám, a kapocskialakítás, a biztosítóbetét típusa, a hőterhelés és az, hogy a készüléket üzem közben hogyan lehet ellenőrizni vagy kezelni.
D0 biztosítós készülék akkor jó választás, ha kompakt, jól áttekinthető olvadóbiztosítós védelemre van szükség kisebb vagy közepes áramú leágazásoknál. Gyakori megoldás épületvillamossági elosztókban, gépészeti köröknél és olyan helyeken, ahol a biztosítóhelynek kis helyen kell elférnie.
A D0 rendszernél az illesztésnek fontos szerepe van. Karbantartáskor meg kell akadályozni, hogy a védett áramkörbe a megengedettnél nagyobb biztosítóbetét kerüljön. Emiatt a D0 tartozékok nem mellékes kiegészítők, hanem a biztonságos üzemeltetés részei.
Diazed készülékekkel főként meglévő elosztókban találkozunk. Régebbi rendszerek felújításánál vagy bővítésénél sokszor nem a teljes biztosítótechnika cseréje a cél, hanem a meglévő rendszer biztonságos továbbüzemeltetése.
Ilyenkor nem elég azonos áramértékű betétet betenni a régi helyére. Érdemes ellenőrizni az aljzat állapotát, az illesztőgyűrűt, a csatlakozásokat és a melegedés nyomait is. Ha a biztosítóhely elöregedett vagy bizonytalan a kötés, a betétcsere önmagában nem ad üzembiztos megoldást.
NH késes biztosítós készülék nagyobb áramú leágazásoknál, főelosztókban, ipari elosztókban és gyűjtősínes rendszereknél kerül előtérbe. Itt már nemcsak a túláramvédelem számít, hanem a kezelhetőség, a szakaszolhatóság, a kábelcsatlakozás iránya, a takarás és a hőelvezetés is.
NH készüléknél különösen fontos tisztázni, hogy biztosítóaljzatról, biztosítós szakaszolóról vagy kapcsolási feladatra is alkalmas készülékről van-e szó. Terhelés alatt csak olyan készülék kezelhető, amelyet erre a feladatra terveztek.
A választást elsősorban az elosztó felépítése határozza meg. Számít a sínrendszer típusa, a rendelkezésre álló hely, a leágazások száma, a csatlakozási irány, a kábelkeresztmetszet, a kezelési tér és a későbbi bővíthetőség.
Nagyáramú elosztóknál nem elég, ha a készülék fizikailag befér. Ha a csatlakozás nehezen hozzáférhető, a takarás nem megoldott, vagy a készülék körül nincs elegendő hely a biztonságos munkavégzéshez, az üzemeltetés később problémás lesz.
Sínrendszer akkor indokolt, ha több leágazást kell rendezett, bővíthető és nagyobb áramterhelésre alkalmas módon kialakítani. Ipari főelosztókban, gépészeti központokban és nagyobb épületelosztókban a gyűjtősínes kialakítás átláthatóbb szerelést és jobb bővíthetőséget ad.
A sínrendszer kiválasztásánál nem csak a névleges áram számít. A síntartók, távolságok, támszigetelők, távtartók, készülékcsatlakozások, szekrénykialakítás és hőtechnikai viszonyok együtt határozzák meg, hogy a rendszer tartós üzemben is biztonságos marad-e.
A központi betápegység a sínrendszer egyik legkritikusabb pontja. Nagy áramoknál a csatlakozási felület, a mechanikai rögzítés, a meghúzási nyomaték, a hőelvezetés és a hozzáférhetőség már nem szerelési részlet, hanem tervezési kérdés.
A legfeljebb 3200 A-es tartományban egy rosszul kialakított betáplálási pont tartós melegedést, kontaktproblémát vagy karbantartási kockázatot okozhat. Ilyen rendszereknél a betáplálást, a gyűjtősíneket és a leágazó készülékeket együtt kell méretezni.
A réz gyűjtősín keresztmetszete csak az egyik feltétel. Ugyanilyen fontos a sín elrendezése, a rögzítési pontok távolsága, a támszigetelők típusa, a szellőzés, a csatlakozások kialakítása és a zárlati mechanikai igénybevétel kezelése.
A gyűjtősínek, támszigetelők és távtartók feladata nemcsak a vezetők megtartása. Ezek biztosítják a megfelelő távolságokat, a mechanikai stabilitást és a szerelési biztonságot is. Ha ezek nincsenek jól összehangolva, a rendszer papíron megfelelő lehet, de üzemben melegedhet vagy nehezen karbantarthatóvá válhat.
Cilinderes biztosítós készülék akkor praktikus, ha kompakt, szabványos betétes biztosítóhelyre van szükség, és a beépítési helyhez ez a kialakítás illeszkedik legjobban. A Schrack és Wöhner cilinderes készülékek kisebb elosztói, készüléképítési és speciális védelmi feladatoknál jöhetnek szóba.
Itt sem elég azt nézni, hogy a betét belefér-e a tartóba. Ellenőrizni kell a feszültségszintet, az AC vagy DC alkalmazást, a pólusszámot, a hőterhelést és azt, hogy a készüléknek csak biztosítóbetét-tartó szerepe van-e, vagy szakaszolási funkciót is el kell látnia.
Gyűjtősínes elosztókban előnyös lehet, ha a villámáram- vagy túlfeszültség-levezető közvetlenül a 60 mm-es sínrendszerhez illeszkedik. Így rendezettebb beépítés, rövidebb csatlakozási út és áttekinthetőbb elosztói kialakítás érhető el.
Túlfeszültség-védelemnél a bekötési hossz és a potenciálkiegyenlítés különösen fontos. Egy sínrendszerbe illesztett megoldás ebből a szempontból kedvezőbb lehet, mint egy utólag, hosszabb vezetékekkel bekötött levezető.
A MOTUS-Contactron Control és OMUS hibridkapcsolók olyan sínrendszeres környezetben lehetnek érdekesek, ahol a kapcsolási és vezérlési feladatok rendezett elosztói kialakításban jelennek meg. Ezeknél nem a hagyományos biztosítóaljzat a kiindulópont, hanem a vezérelt leágazás.
A kiválasztásnál azt kell tisztázni, milyen fogyasztót kell kapcsolni, milyen vezérlési logikával, milyen védelmi környezetben és milyen sínrendszerhez illesztve. Ha a kapcsolás, a védelem és az elosztói kialakítás nincs összehangolva, a rendszer később nehezen áttekinthetővé válhat.
A biztosítós készülékeknél és sínrendszereknél sok hiba lassan alakul ki. Ilyen a melegedő kötés, a rosszul hozzáférhető biztosítóhely, a hibásan választott betét, az alulméretezett sín, a hiányzó takarás vagy a túlzsúfolt elosztó.
Külön figyelmet érdemel a későbbi karbantartás. A biztosítóbetét cseréjének, a mérésnek, az ellenőrzésnek és a bővítésnek biztonságosan elvégezhetőnek kell maradnia. Egy elosztó akkor jó, ha nemcsak bekapcsoláskor működik, hanem évek múlva is kezelhető és átlátható.
A biztosítós készülékek és sínrendszerek kiválasztása az elosztó hosszú távú használhatóságát határozza meg. A D0 Neozed, Diazed, NH és cilinderes biztosítós megoldások más-más áramkörökhöz és kezelési helyzetekhez illeszkednek, a sínrendszerek pedig a nagyobb teljesítményű elosztók rendezett felépítését adják.
A Schrack Technik megoldásai akkor működnek jól, ha a kiválasztás nem áll meg a névleges áramnál. A védelem, a szakaszolás, a hőterhelés, a mechanikai stabilitás, a takarás és a karbantarthatóság együtt döntik el, hogy az elosztó hosszú távon biztonságosan üzemeltethető marad-e.
