A jelen wÁÉF szabályai irányadó a Schrack üzleti tevékenységi körében a webáruházban regisztrált bármely felhasználóval (továbbiakban: Megrendelő) megkötött valamennyi szerződésére, az azok alapján történő áruértékesítésekre illetve szolgáltatásnyújtásokra (Értékesítés).
2.1. A webáruházban az jogosult szerződés kötést kezdeményezni és vásárolni, aki a regisztrációnál kért adatokkal – legalább a kötelezően megjelölt adatokat megadva – regisztrálta magát és ezen regisztrációt Schrack jóváhagyta.
2.2. A Megrendelő a webáruházban történő regisztrációjával a jelen wÁÉF-ben foglaltakat kifejezetten elfogadja, így ezen rendelkezések a Felek közötti szerződés részévé válnak.
2.3. Megrendelő a regisztráció során csak saját, tényleges adatait adhatja meg.
2.4. A Megrendelő által alkalmazott bármilyen szerződéses feltétel csak akkor válik a Felek közötti szerződés részévé, ha és amennyiben azokat Schrack kifejezett nyilatkozatával, írásban elfogadja. Nem minősül ilyen kifejezett elfogadásnak az az eset, ha Schrack a Megrendelő szerződéses feltételeinek ismeretében részére értékesítést teljesít.
2.5. A jelen wÁÉF-től eltérni kifejezett írásbeli megállapodással lehet. A szerződés teljesítése során a Schrack jelen wÁÉF-től eltérő magatartása, cselekménye a kifejezett, írásbeli nyilatkozatba foglalt módosítás hiányában sem hozza létre érvényesen az wÁÉF-től való eltérést.
3.1. A webáruházon keresztül közzétett ajánlataira vonatkozóan Schrack az ajánlati kötöttségét kizárja. Az így közzétett ajánlatok arra szolgálnak, hogy a Megrendelők ajánlatot tegyenek Schracknak a termék, áru megvásárlására.
3.2. A webáruházban történő vásárlás elektronikus úton lehetséges, a Megrendelőre a Schrack által meghatározott keretösszegig. A Megrendelő saját – regisztrációkor kapott – azonosítójával történő belépés után hozzáférést kap Schrack kínálati áruadatbázisához, melyből a kiválasztott termékeket kosárba helyezheti és a megrendelési folyamatot elindíthatja. Megrendelő a részére a Schrack által megállapított keretösszegig jogosult érvényes szerződéses ajánlatot tenni az áruk megvásárlására, ezen keretösszeg feletti ajánlat Schrackra nézve nem kötelező, azt a személyes kapcsolattartóval kell egyeztetni.
3.3. Megrendelő a kosár adatait a rendelés véglegesítése előtt ellenőrzi, az adatokat módosíthatja. Megrendelő a rendben talált adatokat, a „Megrendelés” ikonra kattintva küldheti meg Schracknak. Ezt követően Megrendelő a rendelési felületen kap visszajelzést arról, hogy megrendelését a Schrack fogadta.
3.4. Schrack a megrendelésről e-mailben rendelésigazolást küld a wÁÉF 3.6. pontban foglaltak szerint.
3.5. Amennyiben a Megrendelő által kosárba tett megrendelés teljesítése bármilyen okból kizárt, Schrack erről e-mailben értesíti Megrendelőt a rendelésigazolást követően, legfeljebb 48 órán belül. Ilyen esetben a Felek között nem jön létre érvényes szerződés.
3.6. A Megrendelő által a webáruházon keresztül tett ajánlatra Schrack azonnal e-mailben visszajelzést küld, mely visszajelzés azonban nem jelenti a Felek közötti szerződés létrejöttét. A visszajelzés tartalmazza az érintett árut, a darabszámot, megjelölt a fizetési- és átvételi módot, az átvétel helyét és a fizetendő árat és esetleges díjakat.
3.7. Az adásvételi szerződés azzal jön létre, hogy Schrack a wÁÉF 3.3. pontban foglaltakat követően megvizsgálja az ajánlatot és erről, legfeljebb 48 órán belül visszaigazolást (rendelésigazolás) küld a Megrendelőnek és nem áll fenn olyan körülmény, mely Schrack részéről a teljesítést kizárja. Amennyiben ez a visszaigazolás 72 órán belül nem történik meg, a Megrendelő mentesül a szerződéskötési ajánlatával kapcsolatos kötelezettsége alól.
3.8. A rendelésigazolás tartalmazza: a Felek nevét, címét, a szállítás/átvétel helyét, módját, fizetés módját, áru megnevezése, darabszáma, mennyisége, szállítási idő, a készleten nem lévő áru mennyisége, ennek a várható szállítási határideje, vételár.
3.9. Kizárólag a wÁÉF 3.7. pontban írtak szerint létrejött szerződés rendelkezései minősülnek a Felek megállapodásának.
3.10. A hirdetésekben, katalógusokban, prospektusokban és más marketingdokumentumokban közölt adatok, információk, teljesítmények és tulajdonságok csak a szerződésben ezekre történő kifejezett hivatkozás esetén képezik a szerződés tartalmát.
3.11. A webáruházban a termékek mellett feltüntetésre kerülnek a beazonosításhoz szükséges adatok, ár, esetleges díjak, aktuálisan elérhető mennyiség valamint a tervezett szállítási határidő, illetve az, amennyiben a termék szállítása csupán a Megrendelőhöz kapcsolt személyes kapcsolattartóval történő előzetes egyeztetést követően rendelhető.
3.12. Schrack haladéktalanul értesíti Megrendelőt, amennyiben a megrendelésével kapcsolatosan bármilyen akadály, korlátozás lép fel.
3.13. A rendeléssel kapcsolatos esetleges észrevételek közlése, módosítások egyeztetése a Megrendelő személyes kapcsolattartóján keresztül lehetséges, ami utóbb csak akkor válik a szerződés részévé, ha Schrack azt kifejezetten, írásban visszaigazolta, elfogadta.
3.14. A Schrack által a webáruházban rögzített műszaki, kereskedelmi és jogi feltételek lényeges feltételeknek minősülnek. Bármelyik üzleti, kereskedelmi szokás, beleértve a szerződés tárgya szerinti üzletágban a hasonló szerződések alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokásokat is, csak kifejezett, írásbeli megállapodás esetén válnak a szerződés részévé.
4.1. A Felek között mind a kapcsolattartás, mind a szerződés nyelve a magyar.
4.2. A Felek között az áru megvásárlásával magyar nyelven létrejött szerződés, írásba foglalt szerződésnek minősül, amit Schrack elektronikusan iktat és annak létrejöttét követő legalább 5 (öt) évig megőriz. Ha Felek között jogvita támad, a megőrzési idő a vita jogerős lezárását követő 5 (öt) évre nő.
5.1. Schrack webáruházban megadott árai, díjai raktárról értendők és nem tartalmazzák a csomagolás, rakodás, fuvarozás, szállítmányozás költségeit és a mindenkori törvényes forgalmi adót.
5.2. Amennyiben az értékesítéssel kapcsolatosan illetékek, adók és egyéb közterhek merülnek fel, ezeket Megrendelő viseli. A csomagolás, göngyöleg visszavételétre Schrack csak kifejezett megállapodás esetén köteles.
5.3. A számlázás Schracknak a szerződés megkötésekor (wÁÉF 3.3. pont) irányadó vagy a szerződés szerinti listaárai, díjai és egyéb fizetési feltételei alapulvételével történik, melyet Megrendelő saját hozzáféréssel történő bejelentkezése esetén a felületen láthat.
5.4. A Schrack és Megrendelő között piaci, vagy piacon szokásos árak kifejezett írásbeli megállapodás hiányában nem irányadók.
6.1. A kikötött teljesítési határidők elkezdődésének és megtartásának feltétele, hogy Megrendelő az általa biztosítandó valamennyi szolgáltatást, teljesítési feltételt, ideértve a kikötött fizetési feltételeket is, az előírt határidőben teljesítse (pl.: hitelbiztosítéki rendszerben regisztrált felhasználói minőség, váltó kiállítása, zálog nyújtása), közbenső szerződésszegést ne kövessen el. Ezen kötelezettségek bármilyen megszegése esetén a kikötött határidők a kiküszöböléshez szükséges idővel, de legalább a Megrendelő késedelmének időtartamával meghosszabbodnak.
6.2. Amennyiben a kikötött határidők be nem tartása vis maiorra – amely alatt a Felek olyan rendkívüli körülményeket értenek, melyek a szerződéskötéskor a legnagyobb gondosság mellett sem voltak előreláthatóak, kialakulásukért a Felek egyike sem felelős és azt egyik Fél sem képes elhárítani –, vagy olyan okra vezethető vissza, amelyért Schrack nem felelős, a határidők legalább az akadályoztatás időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben az akadályoztatás időtartama a két hónapot meghaladja, bármelyik fél jogosult a szerződéstől elállni.
6.3. A Megrendelő szállítási késedelemből eredő kártérítési igényeire a wÁÉF 11. pontjának rendelkezései irányadók azzal, hogy a Schracknak súlyosan felróható késedelem esetén minden teljes naptári hét után Megrendelő átalány-kártérítésként a szerződés szerinti vételár 0,2 (kettőtized) százalékának megfelelő összegre, de legfeljebb annak 1 (egy) %-ára jogosult.
6.4. Amennyiben a teljesítés, olyan okból, amelyért a Schrack nem felelős, a teljesítési készség Schrack általi bejelentését követően több mint tizenöt napos késedelmet szenved, a Schrack jogosult Megrendelő felé a késedelem minden megkezdett tizenöt napjára a szerződéses ellenérték 0,5 (fél) százalékát, összesen legfeljebb 5 (öt) százalékát kitevő raktározási átalányt érvényesíteni. A felek viszonyára ilyen esetben a Ptk. 6:153. § (2) bekezdése az irányadó.
6.5. Schrack jogosult részteljesítésekre és ennek megfelelő résszámlázásokra.
6.6. Schrack a szerződés teljesítésével kapcsolatosan a fuvarozót, vagy szállítmányozót a Megrendelő felelősségére veszi igénybe.
6.7. Amennyiben a szerződés teljesítésének tartalma szoftverek átengedésére is kiterjed, ez magában foglalja a szükséges szoftverdokumentáció átadását is.
A Megrendelő az ilyen szoftverek tekintetében Magyarország területére érvényes, nem kizárólagos és át nem ruházható jogot szerez arra, hogy a szoftvereket, kizárólag a Schrack értékesítéseivel összefüggésben egy központi hardveregységen használja, a hardver használatának időtartamáig, illetve mindaddig, amíg a hardvernek jogszerű tulajdonosa vagy birtokosa.
Megrendelő az így megszerzett szoftvert illetve az ahhoz kapcsolódó megoldásokat, és dokumentációt nem sokszorosíthatja, nem módosíthatja, – egy biztonsági másolat kivételével, ha szükséges – nem másolhatja, harmadik személyek számára hozzáférhetővé nem teheti, nem fordíthatja le és nem fejtheti vissza, és a szerzői jogra utaló jelzéseket nem távolíthatja el. E jogok nem terjednek ki a szoftverek forráskódjára.
A szoftverhasználati jog megszűnését követően a szoftvert és dokumentációját Megrendelő köteles haladéktalanul megsemmisíteni és erről Schrackot írásban értesíteni.
7.1. Az áru átvételi helyét, illetve a szállítás módját Megrendelő a megrendelésekor választhatja meg a felületen felajánlott átvételi helyek és szállítási módok közül.
7.2. Az áruszállítások a Megrendelő általi darabszám szerinti (mennyiségi) átvétellel minősülnek teljesítettnek. Megrendelő tíz százalékos mennyiségi hiányig nem jogosult megtagadni az átvételt és annak igazolását; ez nem érinti a mennyiségi hiányra alapítható egyéb jogait. A mennyiségi átvétel igazolása a szállítólevél vagy fuvarlevél, mint írásbeli teljesítésigazoló nyilatkozat Megrendelő, vagy képviselője általi aláírásával történik.
Megrendelő a teljesítés átvételét, igazolását nem tagadhatja meg olyan kisebb jellegű hiba esetén, amely az áru rendeltetésszerű használatát nem akadályozza. Ha az előbbieket a Megrendelő, vagy képviselője szerződés-, vagy jogellenesen elmulasztja, vagy megtagadja, a szolgáltatás Schrack részéről teljesítettnek minősül (Teljesítés Időpontja).
7.3. A teljesítés helye a Schrack raktára. Az árukkal kapcsolatos kárveszély és valamennyi kockázat abban az időpontban száll át Megrendelőre, amikor a szerződéses áru Schrack raktárát elhagyja, azaz az áru a Megrendelő, vagy a fuvarozó részére átadásra kerül, független attól, hogy azt a Megrendelő személyesen veszi át, vagy részére az áru (fuvarozó, vagy szállítmányozó igénybe vételével) megküldésre kerül.
7.4. Schrack a hozzá a munkanapon legkésőbb 14.00 óráig beérkezett és visszaigazolt megrendeléseket az áru mellett megjelölt határidőn belül teljesíti, amennyiben ezzel kapcsolatosan Felek között eltérő megállapodás nem jön létre.
8.1. Az árunak a Megrendelő által, a kereskedőtől elvárható gondossággal végzett minőségmegvizsgálása során felismerhető hibáit Megrendelő haladéktalanul, de legkésőbb a teljesítés időpontját (wÁÉF 7.2. pont) követő tizenöt napon belül köteles Schrack felé írásban bejelenteni. Az áru egyéb hibáinak bejelentési határideje a felismerést követő tizenöt nap. A kifogás bejelentésére megállapított határidő elmulasztása esetén Megrendelő elveszíti szavatossági jogait.
8.2. A nem a Schrack, vagy teljesítési segédje által végzett, szakszerűtlen összeszerelésből eredő hibáért Schrack felelőssége kizárt.
8.3. A szavatossági hibát Schrack, választása szerint, saját költségére kijavítja, vagy a hibás árut, alkatrészt, modult kicseréli, a hiba jellege által megkövetelt, műszakilag indokolt határidőn belül. A kicserélt áru, alkatrész, modul a Schrack tulajdonába kerül.
8.4. Nem minősül a szavatosság körébe tartozó hibának, ha a hiba, vagy annak oka természetes elhasználódásra, kopásra, szakszerűtlen, illetve a Megrendelő rendelkezésére bocsátott kezelési, felhasználási, összeszerelési iránymutatásokkal, dokumentumokkal ellentétes kezelésre, beépítésre, beszerelésre, felhasználásra, tárolásra, felállításra, összeállításra; vis maiorra; szélsőséges környezeti hatásokra; rendeltetésnek nem megfelelő használati, üzemeltetési körülményekre; a Megrendelő által biztosítandó feltételek hibáira; nem reprodukálható szoftverhibákra; elmulasztott karbantartásra vagy ápolásra; nem eredeti, kompatibilis alkatrészek, tartozékok alkalmazására; nem a Schrack által, illetve az általa arra feljogosított személyek/szervezetek által végzett karbantartásra, javításra; a Megrendelő által adott anyag, vagy meghatározott konstrukció hibájára vezethető vissza.
8.5. Megalapozatlan kifogás esetén Schrack igényelheti, hogy Megrendelő térítse meg a felmerült költségeit.
8.6. A hibás teljesítéssel okozott károkért való felelősségre a wÁÉF 11. pont rendelkezései irányadók.
8.7. A szavatossági idő a teljesítés időpontjától (wÁÉF 7.2.) számított egy év, azzal, hogy ezen idő letelte után Megrendelő semmilyen esetben, vagy semmilyen hiba esetén sem jogosult érvényesíteni Schrackkal szemben a szavatossági igényeit, azok az egy év elteltével elévülnek.
9.1. Schrack a wÁÉF 8.6. pont szerinti határidőben szavatol azért, hogy az áru, és az ahhoz esetlegesen kapcsolódó szoftver tekintetében harmadik személynek olyan joga nem áll fenn, amely a Megrendelő általi megszerzés, illetve rendeltetésszerű használat korlátját képezi, kivéve, ha azokat a Megrendelő által adott specifikációk szerint állította elő.
9.2. Harmadik személy részéről történő, a wÁÉF 9.1. pontban említett jog érvényesítéséről Megrendelő haladéktalanul írásban köteles értesíteni Schrackot és biztosítani számára, hogy – a vonatkozó jogszabályok szerint – saját költségére a védekezés irányítását átvegye, illetve az eljárásokba a Megrendelő helyére, vagy mellette belépjen.
9.3. Schrack, választása szerint, saját költségére a wÁÉF 9.1. pont szerint az árut mentesíti, vagy azok helyett ilyen jogokkal nem érintett árut biztosít Megrendelőnek. Amennyiben ez a körülmények által indokolt, ésszerű határidőn belül nem lehetséges, úgy bármelyik fél jogosult a szerződéstől írásbeli nyilatkozattal elállni. Schrackkal szembeni esetleges kártérítési igényre a wÁÉF 11. pont rendelkezései irányadók.
10.1. Minden, az áru, továbbá az abban működő szoftver által megtestesített, vagy azokkal, illetve az azokhoz tartozó dokumentumokkal összefüggésben fennálló szerzői mű, iparjogvédelmi jog és más jog által védett szellemi alkotás, megoldás, adat, ismeret, ötlet kizárólagos jogosultja a Schrack, vagy az a személy, aki ezek hasznosítására, illetve hasznosításuk engedélyezésére Schracknak engedélyt adott. Megrendelő ezen szellemi alkotásokra vonatkozó személyhez fűződő, vagy vagyoni jogokat, illetve – ellenkező megállapodás hiányában – használati jogokat a szerződés megkötésével nem szerez és köteles tartózkodni azok mindennemű megsértésétől.
10.2 Valamennyi, a Schrack internetes megjelenése során megjelenő logó, kép, védjegy, grafika, a Schrackot mint jogosultat megillető jogi oltalom védelmét élvezi.
Valamennyi, jelen internetoldalon megjelenő fotó, logó, szöveg, program és ezen keresztül hozzáférhető szellemi alkotás a Schrack szellemi tulajdonát képezi, annak jogosulatlan, Schrack előzetes beleegyezése nélküli, bárminemű felhasználása kizárt.
11.1. Minden olyan esetben, amikor jogszabály a kártérítési felelősség, illetőleg a kártérítés kizárását, korlátozását nem tiltja, Schrack kizárólag a szerződéses fő kötelezettségeinek megszegésével okozott, a szerződés megkötésekor előrelátható szerződéses áru, szoftver, szolgáltatás rendeltetésszerű használata esetén a tapasztalatok szerint tipikusan előforduló károkért tartozik felelősséggel. A Schrack felelősségét kizárja az elmaradt haszonért, indirekt, következményi és továbbgyűrűző károkért.
11.2. Schrack felelőssége kizárt ha Megrendelő úgy, hogy a szerződésszegésről tudott, vagy tudnia kellett a Schrack teljesítését jogfenntartás nélkül elfogadta.
11.3. Schrack felelőssége kizárt a nem általa üzemeltetett internetoldalakkal /hyperlink/ kapcsolatosan felmerült valamennyi kárért, költségért. Az ilyen oldalakon keresztül megkötött szerződések nem hoznak létre a Schrack és a Megrendelő között szerződést. Az ilyen oldalakon megvalósuló szerzői jogi és szellemi alkotások megsértésével kapcsolatosan Schrack felelőssége kizárt.
11.4. Schrack felelőssége kizárt minden olyan esetben, amikor Megrendelő nem valós adatokkal regisztrál, vagy amely abból ered, hogy Megrendelő egyébként felróhatóan jár el.
11.5. Schrack felelőssége kizárt a nem általa üzemeltetett hálózat, a Megrendelő által használt és üzemeltetett számítástechnikai eszköz hibájából eredő károkért.
11.6. A Schrack felelőssége akkor is kizárt, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötéskor előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa.
12.1. Készpénz: Fizetés az áru Schrack raktárában történő átvételekor készpénzben, vagy ki/házhozszállítás esetén utánvéttel.
12.2. Átutalás: Az átutalás teljesítése Schrack következő bankszámlaszámára történik: Unicredit Bank Hungary Zrt. 10900028-00000002-12640151
12.2.1. Előre történő átutalás (előreutalás): A szerződés szerinti ellenértéket (vételárat) Megrendelő a Schrack teljesítése előtt, a megrendelése visszaigazolása után, munkanapra számított 72 órán belül átutalással fizeti meg. Az átutalás közlemény rovatában Megrendelő feltünteti a rendelés azonosítóját /rendelés száma/!
12.2.2. Esedékességkor a számla alapján: A Megrendelőre irányadó, a számlán feltüntetett fizetési határidőben.
12.3. Fizetési késedelem esetén Schrack jogosult a mindenkori jegybanki alapkamat plusz nyolc százalék mértékű késedelmi kamatot és behajtási költségátalányként a nem teljesített szerződéses fizetési kötelezettség 5%-ának megfelelő, de legalább a Ptk. 6: 155. § (2) behajtási költségátalányt érvényesíteni.
12.4. Megrendelő a Schrack jelen szerződési feltételek szerint létrejött követeléseivel szemben csak olyan követeléseit számíthatja be, amelyeket jogerős bírósági ítélet állapít meg, vagy amelyeket Schrack kifejezetten elismert.
12.5. A számla az áru átadásával együtt kerül átadásra Megrendelő részére.
13.1. Az áruk tulajdonjoga Megrendelőre az áru szerződés szerinti vételárának Schrack részére történő maradéktalan kiegyenlítésével száll át, azt egyebekben Schrack a szerződéses árukon fenntartja. A tulajdonjog fenntartásra vonatkozó rendelkezés akkor is érvényes, ha Schrack tulajdonjog fenntartásának ténye a hitebiztosítéki nyilvántartásba nem kerül bejegyzésre.
13.2. A Megrendelőt a szerződés szerint árukon, az áru tulajdonjogának Megrendelőre történő átszállásáig visszatartási jog nem illeti meg, Schrack jogosult ezen áruk kiadását megtagadni, illetve a már átadott áruk visszaszolgáltatását követelni, ha a vételárat a Megrendelő az esedékességet követő első fizetési felszólításra sem rendezi. Az áruk kiadásával kapcsolatos költségeket Megrendelő viseli.
13.3. A szerződés szerinti árukkal kapcsolatosan Schrackot visszavételi kötelezettség csak akkor terheli, ha a Felek ebben kifejezetten megállapodtak. Ilyen esetben, eltérő megállapodás hiányában a Megrendelő viseli a visszavétellel kapcsolatosan Schracknál felmerült költségeket és a visszaszállítás költségeit.
13.4. Megrendelő köteles a tulajdonjog fenntartással érintett árukat, saját áruitól illetve nála levő idegen áruktól elkülönítve tárolni és nyilvántartásaiban elkülönítve kimutatni, illetve egyértelmű felirattal, illetve megjelöléssel jelezni, hogy azokon a Schrack a tulajdonjogát fenntartotta.
13.5. A tulajdonjog fenntartással érintett árukat Megrendelő a saját költségére és veszélyére, de a Schrack javára tartja birtokában, tárolja és őrzi és köteles azok megfelelő biztosítási fedezetéről gondoskodni.
13.6. Schrack képviselői jogosultak a Megrendelő üzleti óráiban, előzetes bejelentés nélkül, a fenti kötelezettségek teljesítését ellenőrizni. Megrendelő e célból köteles biztosítani Schrack képviselőinknek az üzlethelyiségeibe való bejutását.
13.7. Kiadásra vonatkozó igény esetén Schrack, a Megrendelő üzleti óráiban jogosult a tulajdonjog fenntartással érintett árukat elvinni és ennek érdekében a Megrendelő üzleti helyiségeibe – erőszak alkalmazása nélkül – bemenni.
13.8. Megrendelő ez esetben teljes együttműködésre köteles és Schrackkal szemben elveszíti birtokvédelmi jogait.
13.9. Megrendelő jogosult a tulajdonjog fenntartással érintett árukat, rendes üzletmenete keretében feldolgozni vagy idegen dolgokkal egyesíteni. A feldolgozással, egyesítéssel létrejövő dolgokon Schrack közös tulajdont szerez a felhasznált árui szerződéses értékének arányában, a wÁÉF 13.1. pont szerinti tulajdonjog fenntartás biztosítékaképpen, mely közös tulajdoni hányadot a Megrendelő már a szerződés megkötésével, a feldolgozás illetve egyesítés megtörténtének hatályával Schrackra átruházza. Megrendelő köteles ezen árukról igény szerint írásbeli kimutatást és a tulajdonjog Schrack általi megszerzését igazoló nyilatkozatot küldeni Schracknak, illetőleg ezen árukat köteles a wÁÉF 13.7. pontja szerint Schrack részére kiadni.
13.10. Megrendelő haladéktalanul köteles értesíteni Schrackot, ha harmadik személy a tulajdonjog fenntartással érintett áruk tekintetében zálogjogot vagy más jogot érvényesít. Megrendelő viseli az igényérvényesítés elhárításával, illetve az áruk újbóli beszerzésével, pótlásával összefüggő költségeket.
13.11. Megrendelő, rendes üzletmenete keretében – a tulajdonjog fenntartással biztosított valamennyi fizetési kötelezettségének teljesítése előtt is – jogosult a tulajdonjog fenntartással érintett illetve a wÁÉF 13. 9. pont szerinti közös tulajdonban levő árukat továbbértékesíteni. Ennek a Schrack választása szerint az előfeltétele lehet, hogy Megrendelő a hitelbiztosítéki rendszer regisztrált felhasználója, és a jelen tulajdonjog fenntartás, illetőleg a továbbértékesített áruk, szoftverek, tekintetében fennálló díjkövetelésein Schrack javára történő alábbi jelzálogjog alapításának ténye a Megrendelővel szemben a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzésre kerültek. A Schrack tulajdonosi jogainak biztosítékaképpen a Megrendelő, a szerződés megkötésének hatályával, a Schrackra engedményezi valamennyi, e pont szerint engedélyezett továbbértékesítésből eredő saját vevőivel szemben keletkező követelését, jogát és igényét, valamennyi mellékjoggal együtt, beleértve az általa érvényesített tulajdonjog fenntartásból eredő valamennyi jogot is.
Megrendelő a fentiek szerint biztosítékul átruházott követelések, jogok, igények alapján teljesített szolgáltatásokat jogosult és köteles Schrack nevében és javára beszedni. A beszedett pénzösszegek illetve az azoknak megfelelő értékű pénzvagyon illetve más szolgáltatások kizárólagos tulajdonosa illetve az azokra vonatkozó tulajdonjog átruházására vonatkozó valamennyi jog és igény kizárólagos jogosultja, a fenti átruházás hatályosulásától kezdve, a Schrack. Megrendelő ezekről köteles Schrack igényei szerint elszámolni és a kiadási igény 13.7. pont szerinti megnyílta, illetve a 13.16. pont szerinti jogmegszűnés esetén a pénzvagyont illetve más szolgáltatást Schracknak kiadni.
13.12. A wÁÉF 13.11. pontban megjelölt jelzálogjogi biztosíték Schrack általi választása esetében a szerződésnek feltétele az is, hogy Megrendelő a hitelbiztosítéki rendszer regisztrált felhasználója, és a wÁÉF 13.1. pontja szerinti tulajdonjog fenntartás, illetőleg a továbbértékesített áruk, szoftverek, Szolgáltatások tekintetében fennálló díjkövetelésein Schrack javára történő wÁÉF 13.14. pontja szerinti jelzálogjog alapításának ténye a Megrendelővel szemben a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzésre kerültek.
1.13. Megrendelő a wÁÉF 13.12. pontja szerinti esetben a szerződés létrejöttével feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a szerződésben specifikált és a hitelbiztosítéki nyilvántartás felé történő eladói nyilatkozatban a szerződés számával és azok típusával és darabszámával körülírt áruk tekintetében a tulajdonjog fenntartással történt eladás ténye a hitelbiztosítéki nyilvántartásban rögzítésre kerüljön. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy az előbbiekben foglaltaknak megfelelő hitelbiztosítéki nyilatkozatban foglaltak ellen nem kezdeményez Schrack ellen pert.
13.14. Továbbértékesítés esetére Schrack ellenérték követeléseinek biztosítékaképpen Schrackot, a továbbértékesítésre vonatkozó szerződés megkötésének napjával kezdődően, a Megrendelővel szemben fennálló ellenérték követelésének erejéig és annak teljes kiegyenlítéséig, jelzálogjog illeti meg a Megrendelő valamennyi továbbértékesítésből eredő követelésén, így a továbbértékesítés napján, bármely hitelintézettel szemben fennálló bankszámla-követelésén is. A felek megállapodnak, hogy e jelzálogjog a hitelbiztosítéki nyilvántartásba a szerződés alapján kibocsátott számlák számával meghatározott biztosított követelés és az előbbi Megrendelői követelések, mint zálogtárgyak megjelölésével feltüntetésre kerül. Schrack jogosult a zálogjogosulti nyilatkozatot megtenni, amelyhez Megrendelő feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a zálogkötelezetti nyilatkozat haladéktalan benyújtásával a zálogjog nyilvántartásba vételét maga kérelmezi, illetőleg amennyiben ennek a szerződés megkötését követő 3 munkanapon belül nem tenne eleget Schrack zálogjogosulti bejelentését a saját zálogkötelezetti nyilatkozatával megerősíti.
13.15. Megrendelő jelen pont szerinti kötelezettségei addig állnak fenn, amíg a tulajdonjog fenntartás megszűnésének wÁÉF 13.1. pont szerinti feltétele nem teljesül.
13.16. Megrendelő wÁÉF 13.9. és 13.11. pont szerinti jogait Schrack Megrendelő bármilyen szerződésszegése esetén jogosult egyoldalú nyilatkozattal megvonni.
13.17. Megrendelő, a 13.11. és 13.14. pontok szerint megterhelt követelések felől nem jogosult rendelkezni. Megrendelő köteles Schrack igényének megfelelően rendelkezésre bocsátani az engedményezésről szóló külön értesítést, valamint egyéb nyilatkozatokat, a Schrack által igényelt okirati formában.
14.1. Amennyiben Schrack a szerződés szerinti áru teljesítésével késedelembe esik, és a wÁÉF 11. pontja szerint a késedelemért a felelőssége nem kizárt, Megrendelő őt megfelelő – legfeljebb, munkanapra számított 72 órás – póthatáridő tűzésével írásban köteles a teljesítésre felszólítani. A póthatáridő elmulasztása esetén Megrendelő jogosult írásbeli nyilatkozatával a szerződéstől elállni.
14.2. Schrackot elállási jog illeti meg abban az esetben, ha Megrendelő utólagos fizetési mód esetén az áru ellenértékét, legkésőbb annak esedékessége utáni első felszólításra, előreutalás esetén a rendelésigazolás vételét követően munkanapra számított 72 órán belül nem rendezi. Schrack jogosult az elállással kapcsolatosan felmerült kárát és költségeit Megrendelővel szemben érvényesíteni.
14.3. Amennyiben Megrendelő az áru átvételével késedelembe esik, Schrack első megfelelő – munkanapra számított, legalább 72 órás – póthatáridő tűzésével történő felszólításának elmulasztása esetén Schrack a szerződéstől jogosult elállni és ezzel kapcsolatos kárainak megtérítését követelni.
14.4. Az átvétel igazolásának elmulasztása, vagy megtagadása esetén Schrack választása szerint jogosult a teljesítést megtagadni és a wÁÉF 14.3. pont szerint eljárni, vagy a kötelezettségét a wÁÉF 7.2. pontja szerint teljesítettnek tekinteni.
14.5. A Megrendelő nyolc napot meghaladó fizetési késedelme, más lényeges szerződésszegése esetén, vagy ha a Megrendelő ellen kérelmet terjesztenek elő csőd-, felszámolási-, végelszámolási- vagy más jogutód nélküli megszűnést eredményező eljárásra, vagy ilyen eljárás indult, illetőleg a másik fél teljes vagyonára, vagy annak jelentős részére végrehajtást vezetnek, Schrack jogosult a szerződéstől elállni (azt felmondani) és a tulajdonjog fenntartással érintett áruk kiadását igényelni.
14.6. Amennyiben a vételár fizetése megtörtént és Schrack ezt követően a jelen wÁÉF-ben foglaltak miatt kénytelen elállni a szerződéstől, a megfizetett vételárat a saját, igazolt kártérítési, vagy a Megrendelővel szemben fennálló egyéb igényének levonása mellett az áru visszaszolgáltatását követően, legfeljebb 30 napon belül visszatéríti.
14.7. Az elállást írásban kell a másik féllel közölni.
15.1. A webáruházban történő regisztrációkor megadott adatokat Schrack védett, biztonságos adatbázisban tárolja, és megőrzi, azokat harmadik félnek nem szolgáltatja ki kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél, a megrendelés teljesítésében részt vesz (pl. fuvarozó), illetve a jogszabályban meghatározott eseteket. A regisztrációval az érintett az adatok kezeléséhez a jelen wÁÉF hatálya alá tartozó szerződésekkel kapcsolatosan hozzájárul.
15.2. Amennyiben a Megrendelő részéről írásbeli kérés érkezik adatainak törlésére, akkor azokat a Schrack adatbázisából törli, kivéve azon adatokat, melyek a szerződések létrejöttét igazolják és az ezzel kapcsolatos igényérvényesítéshez elengedhetetlenek. Az adatok felhasználása a személyes adatok védelméről szóló törvény hatályos szabályozásának megfelelően történik.
16.1. Amennyiben a jelen wÁÉF bármely rendelkezése érvénytelen hatálytalan, vagy végrehajthatatlan lenne, vagy azzá válna (hibás rendelkezés), ez nem érinti a szerződés illetve a többi rendelkezésének érvényességét, hatályosságát. Ilyen esetre a Felek kötelezik magukat, hogy a hibás rendelkezést egy olyan új, hibátlan rendelkezéssel fogják helyettesíteni, mely a hibás rendelkezéshez gazdasági és jogi tartalma szerint a legközelebb áll.
16.2. Megrendelő bármilyen szerződésellenes magatartása, illetve bármilyen vita esetén Schrack, a vita rendezéséig illetve megfelelő biztosíték adásáig, jogosult minden következmény nélkül szállításait, szolgáltatásai teljesítését felfüggeszteni. Ez nem érinti Schracknak a szerződésszegés alapján fennálló egyéb jogait.
16.3. Jelen wÁÉF-et Schrack jogosult egyoldalúan módosítani. A módosított wÁÉF-et Schrack a webáruházi honlapján közzéteszi, mellyel az hatályba lép. A módosított wÁÉF a hatálybalépését követően megkötött szerződésekre alkalmazandó.
16.4. A jelen wÁÉF szerinti elektronikusan tett nyilatkozatokat Felek írásbelinek minősítik annak létrejöttét, érvényességét és bizonyító erejét Schrack és Megrendelő nem vitathatják csak azért, mert elektronikus formában történtek meg és nincsenek ellátva kézzel írt aláírással.
16.5. A szerződésből eredő mindennemű jogvita elbírálása a magyar jog hatálya alatt áll, kizárva a kollíziós jogi rendelkezéseket.
16.6. A jelen wÁÉF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései irányadók.
A jelen ÁÉF irányadók a Schrack üzleti tevékenységi körében bárkivel – fogyasztók esetében a 15.1 pont szerinti eltérésekkel - (továbbiakban: Megrendelő) megkötött valamennyi szerződésére, az azok alapján történő áruértékesítésekre illetve szolgáltatásnyújtásokra (Értékesítés).
A jelen ÁÉF bármely olyan szerződéses nyilatkozat, okmány Megrendelő általi aláírásával, vagy az Értékesítésnek bármely olyan szerződéses nyilatkozat, okmány alapján Megrendelő vagy közreműködője által történő mennyiségi átvételével válnak a szerződés részévé, amelyek utalást tartalmaznak a jelen ÁÉF-re, és azok hozzáférési helyére, vagy amelyek hátoldalára a jelen ÁÉF rányomtatásra, vagy amelyekhez csatolásra kerültek.
A Megrendelő által alkalmazott bármilyen szerződéses feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha és amennyiben azokat Schrack kifejezett nyilatkozatával, írásban elfogadja. Nem minősül kifejezett elfogadásnak, ha Schrack, Megrendelő szerződéses feltételeinek ismeretében az Értékesítést teljesíti.
A jelen ÁÉF-től érvényesen eltérni kifejezett írásbeli megállapodással lehet. A szerződés teljesítése során a Schrack jelen ÁÉF-től eltérő magatartása, cselekménye a kifejezett, írásbeli nyilatkozatba foglalt módosítás hiányában sem hozza létre érvényesen az ÁÉF-től való eltérést.
3.1. Amennyiben Megrendelő Schrack ajánlatait harminc munkanapon belül nem fogadja el, úgy az ajánlatok hatályukat vesztik.
3.2. Schrack költségvetései –becslései, kifejezett megállapodás hiányában, nem eredményeznek ajánlati kötelezettséget, bármilyen szerződés megkötésére, - a költségvetés, -becslés elkészítésén kívüli - bármilyen teljesítésre irányuló kötelezettséget Schrack részére és azokért Schrack – külön megállapodás hiányában - ésszerű – piacon szokásos - térítésre tarthat igényt.
3.3. A hirdetésekben, katalógusokban, prospektusokban és más marketingdokumentumokban közölt adatok, információk, teljesítmények és tulajdonságok csak a szerződésben ezekre történő kifejezett hivatkozás esetén képezik a szerződés tartalmát.
3.4. A Schrack és Megrendelő közötti szerződés azzal is létrejön, hogy Megrendelő a Schrack részéről elfogadja a teljesítést, az árut, vagy szolgáltatást átveszi. A teljesítés elfogadásával a szerződés akkor is létrejön, ha Megrendelő a teljesítéssel kapcsolatosan jogfenntartással vagy kifogással él.
3.5. Kifejezetten rögzítésre kerül, hogy a Schrack ajánlatában – történjen az bármilyen formában – rögzített műszaki, kereskedelmi és jogi feltételek lényeges feltételeknek minősülnek. Bármelyik üzleti, kereskedelmi szokás, beleértve a szerződés tárgya szerinti üzletágban a hasonló szerződések alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokásokat is, csak kifejezett, írásbeli megállapodás esetén válnak a szerződés részévé. Az ajánlatok, szerződések tartalmáról szóban, telefonon történő egyeztetésről a Megrendelő által készített írásbeli összefoglaló tartalma csak akkor válik a szerződés részévé, ha Schrack azt kifejezetten, írásban elfogadja.
A 3.1. pontjában hivatkozott szerződéses nyilatkozatok, azok módosításai, kiegészítései – beleértve a jelen írásbeliségi kikötés módosítását is – csak írásbeli (beleértve a telefax, illetve telex, valamint az elektronikus levélhez mellékelt aláírással ellátott szkennelt dokumentum útján történő továbbítást is) formában érvényesek.
Kizárólag a létrejött szerződés rendelkezései minősülnek a felek megállapodásának.
5.1. Schrack árai, díjai raktárától értendők és nem tartalmazzák a csomagolás, rakodás, fuvarozás, szállítmányozás költségeit és a mindenkori törvényes forgalmi adót. Amennyiben az Értékesítéssel kapcsolatosan illetékek, adók és egyéb közterhek merülnek fel, ezeket Megrendelő viseli. A csomagolás, göngyöleg, visszavételére Schrack csak kifejezett megállapodás esetén köteles.
5.2. A számlázás Schracknak a szerződésben rögzített, vagy ennek hiányában a szerződés megkötésekor (3.1 pont) irányadó vagy a szerződés szerinti időpontban érvényes listaárai és díjai alapulvételével történik. Piaci, vagy piacon szokásos árak kifejezett, írásbeli megállapodás hiányában nem irányadók. Amennyiben többlet-, vagy pótértékesítésre kerül sor anélkül, hogy a felek az alkalmazandó árban kifejezetten megállapodtak volna, azon szerződés árai irányadók, amelyhez a többlet-, vagy pótértékesítés kapcsolódik.
5.3. Amennyiben a teljesítésre a szerződéskötést követő két hónap eltelte után, olyan okból kerül sor, amelyért Schrack nem felelős, és amennyiben időközben Schrack költségei (különösen bérköltség és anyagár) változnak, Schrack jogosult árait, díjait megfelelően módosítani. A költségváltozásokat Schrack Megrendelő kérésére igazolja.
5.4. Javítási szolgáltatások, javított áruk visszaszállítása illetve alkatrész-szállítások esetén, amennyiben ezek nem a kellékszavatosság körében történnek, Schrack a szolgáltatás vagy szállítás teljesítésének időpontjában irányadó listaárai/díjai alapján számol el.
6.1. A Schrack részére kikötött teljesítési határidők megkezdődésének és megtartásának feltétele, hogy Megrendelő az általa biztosítandó valamennyi szolgáltatást, teljesítési feltételt az előírt határidőben, illetve a kikötött fizetési feltételeket (pl. hitelbiztosítéki rendszerben regisztrált felhasználói minőség, előlegfizetés, fizetési biztosítékok szolgáltatása, váltó kiállítása) teljesítse, anélkül, hogy Schrack-nak erre kifejezetten fel kellene hívnia Megrendelő figyelmét, vagy fel kellene szólítania. Ezen kötelezettségek bármilyen megszegése esetén a kikötött határidők a kiküszöböléshez szükséges idővel, de legalább a Megrendelő késedelmének időtartamával meghosszabbodnak.
6.2. Amennyiben a kikötött határidők be nem tartása vis maior-ra – amely alatt a Felek olyan rendkívüli körülményeket értenek, melyek a szerződéskötéskor a legnagyobb gondosság mellett sem voltak előreláthatóak, kialakulásukért a felek egyike sem felelős és azokat egyik fél sem képes elhárítani –, vagy olyan okra vezethető vissza, amelyért Schrack nem felelős, a szerződéses határidők legalább az akadályoztatás időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben az akadályoztatás időtartama a két hónapot meghaladja, bármelyik fél jogosult a szerződéstől elállni.
6.3. Amennyiben Schrack az Értékesítés teljesítésével késedelembe esik, Megrendelő őt megfelelő póthatáridő tűzésével írásban köteles felszólítani a teljesítésre. Megrendelő csak ennek eredménytelen eltelte esetén jogosult a szerződésszegésből eredő igényeit érvényesíteni. Schrack nem felelős az olyan késedelemért, amelyre a 6.2. pontban, illetőleg a 11.2. pont szerinti, felelősségét kizáró okokból kerül sor.
A Megrendelő szállítási késedelemből eredő kártérítési igényeire a 11. pont rendelkezései irányadók.
6.4. Amennyiben a teljesítés, olyan okból, amelyért a Schrack nem felelős, a teljesítési készség Schrack általi bejelentését követően több mint tizenöt napos késedelmet szenved, Schrack jogosult Megrendelő felé a késedelem minden megkezdett tizenöt napjára az adott Értékesítés ellenértékének fél százalékát, összesen legfeljebb öt százalékát kitevő raktározási átalányt érvényesíteni.
6.5. Schrack jogosult részteljesítésekre és ennek megfelelő résszámlázásokra. A résszámlázások alapján Schrack jogosult a fizetés Megrendelő részéről történő teljesítését követelni.
6.6. Amennyiben Schrack a szállított áruk tekintetében tervezést, be- és összeépítést, felállítást, szerelést, installálást, létesítést, tesztelést, betanítást, oktatást (Szolgáltatás), vállal, ezeket szakvállalattól elvárható gondossággal fogja teljesíteni.
Megrendelő – Schrack külön figyelmeztetése, felszólítása nélkül is - köteles biztosítani az ahhoz szükséges szolgáltatásokat és feltételeket, hogy a Szolgáltatás teljesítése a rendeltetési helyen, az Értékesítés természete, a szerződés rendelkezései, valamint Schrack specifikációi, illetve vonatkozó rendelkezései és irányelvei szerint lehetséges.
Megrendelő köteles gondoskodni az esetleges szükséges építési-, szerelési napló vezetéséről, továbbá az elkészült részek, illetve leszállított áruk őrzéséről és állagmegóvásáról.
Schrack jogosult a Szolgáltatás teljesítéséhez közreműködőt igénybe venni. Ezek teljesítéséért úgy felel, mintha ő teljesített volna.
6.7. Amennyiben a teljesítés tartalma szoftverek átengedésére is kiterjed, ez magában foglalja a szükséges szoftverdokumentáció átadását is.
A Megrendelő a szoftverek tekintetében Magyarország területére érvényes, nem kizárólagos és át nem ruházható jogot szerez arra, hogy a szoftvereket, kizárólag a Schrack Értékesítéseivel összefüggésben egy központi hardveregységen használja, a hardver használatának időtartamáig, illetve mindaddig, amíg a hardvernek jogszerű tulajdonosa vagy birtokosa. E jogok nem terjednek ki a szoftverek forráskódjára.
Megrendelő a szoftvert illetve az ahhoz kapcsolódó megoldásokat, és dokumentációt nem sokszorosíthatja, nem módosíthatja, – egy biztonsági másolat kivételével – nem másolhatja, harmadik személyek számára hozzáférhetővé nem teheti, nem fordíthatja le és nem fejtheti vissza, és a szerzői jogra utaló jelzéseket nem távolíthatja el.
A szoftverhasználati jog megszűnését követően a szoftvert és dokumentációját Megrendelő köteles haladéktalanul megsemmisíteni és erről Schrackot írásban értesíteni.
7.1. Az áruszállítások a Megrendelő általi darabszám szerinti (mennyiségi) átvétellel minősülnek teljesítettnek. Megrendelő tíz százalékos mennyiségi hiányig nem jogosult megtagadni az átvételt és annak igazolását; ez nem érinti a mennyiségi hiányra alapítható egyéb jogait. A mennyiségi átvétel igazolása a szállítólevél vagy fuvarlevél, illetőleg egy meghatározott projekthez történő áruszállítás esetén – eltérő megállapodás hiányában – írásbeli teljesítésigazoló nyilatkozat Megrendelő, vagy képviselője általi aláírásával történik. Megrendelő - a jelen pontban foglaltak figyelembe vételével – köteles az átvételre és annak igazolására. Az áruszállítások mennyiségileg akkor is átvettnek minősülnek, a Schrack készre-jelentésének Megrendelő általi kézhezvételét követő nyolcadik napon, ha az előbbi teljesítésigazolások aláírását a Megrendelő, vagy képviselője szerződés-, vagy jogellenesen elmulasztja, vagy megtagadja.
Szolgáltatás esetén – a Szolgáltatással érintett áruk kivételével, melyekre az előző rendelkezés irányadó – a teljesítés időpontja az átadás átvételi jegyzőkönyv dátuma, illetve ennek hiányában vagy az aláírás Megrendelő általi szerződés-, vagy jogellenes megtagadása esetén azon időpont, amikor a Szolgáltatást illetve az azzal érintett árut Megrendelő, vagy a végső felhasználó birtokba, rendeltetésszerű használatba veszi, vagy ennek hiányában a Schrack készre-jelentését követő nyolcadik napon. A teljesítés időpontja szoftverek esetében azok hordozón, dokumentációval együtt történő igazolt átadása. Az átvétel igazolásának szerződés- vagy jogellenes elmulasztása, vagy megtagadása esetén a Szolgáltatásokra vonatkozó előbbi szabályok megfelelően irányadók.
Megrendelő a teljesítés átvételét, igazolását nem tagadhatja meg olyan hiba esetén, amely kisebb jelentőségű, vagy könnyen, illetve gyorsan kiküszöbölhető, vagy esztétikai jellegű, vagy az áru, szoftver, illetve Szolgáltatás rendeltetésszerű használatát nem akadályozza.
7.2. Az árukkal és Szolgáltatásokkal kapcsolatos kárveszély és valamennyi kockázat a teljesítés 7.1. pont szerinti időpontjában száll át Megrendelőre.
7.3. A teljesítés helye áruértékesítés estén a Schrack raktára, Szolgáltatás esetén a rendeltetési hely.
8.1. Az árunak, Szolgáltatásnak a Megrendelő által, a kereskedőtől elvárható gondossággal végzett minőségmegvizsgálás során felismerhető hibáit Megrendelő haladéktalanul, de legkésőbb a teljesítés időpontját (7.1. pont) követő tizenöt napon belül köteles Schrack felé írásban kifogásolni. Az áru illetve Szolgáltatás egyéb hibáinak bejelentési határideje a felismerést követő tizenöt nap. A kifogás bejelentésére megállapított határidő elmulasztása esetén Megrendelő elveszíti szavatossági jogait.
8.2. A szavatossági hibát Schrack, választása szerint, saját költségére kijavítja, vagy a hibás árut, alkatrészt, modult kicseréli, a hiba jellege által megkövetelt, műszakilag indokolt határidőn belül. A kicserélt áru, alkatrész, modul a Schrack tulajdonába kerül.
8.3. Nem minősül a szavatosság körébe tartozó hibának, ha a hiba maga, vagy annak oka természetes elhasználódásra, kopásra, szakszerűtlen, illetve a Megrendelő rendelkezésére bocsátott kezelési, felhasználási iránymutatásokkal, dokumentumokkal ellentétes kezelésre, beépítésre, beszerelésre, felhasználásra, tárolásra, felállításra, összeállításra; vis maiorra; szélsőséges környezeti hatásokra; rendeltetésnek nem megfelelő használati, üzemeltetési körülményekre; a Megrendelő által biztosítandó feltételek hibáira; nem reprodukálható szoftverhibákra; elmulasztott karbantartásra vagy ápolásra; nem eredeti, kompatibilis alkatrészek, tartozékok alkalmazására; nem a Schrack által, illetve az általa arra feljogosított személyek/szervezetek által végzett karbantartásra, javításra; a Megrendelő által adott anyag, vagy meghatározott konstrukció hibájára vezethető vissza.
8.4. Megalapozatlan kifogás esetén Schrack igényelheti, hogy Megrendelő térítse meg a felmerült költségeit.
8.5. A hibás teljesítéssel okozott károkért való felelősségre a 11. pont rendelkezései irányadók.
8.6. A szavatossági idő a teljesítés időpontjától (7.1.) számított egy év, azzal, hogy ezen idő letelte után Megrendelő semmilyen esetben, vagy semmilyen hiba esetén sem jogosult érvényesíteni Schrack-kal szemben a szavatossági igényeit, azok az egy év elteltével megszűnnek.
9.1. Schrack a a kellékszavatosságra a 8.6. pontban előírt szavatossági időnek megfelelő időtartam alatt szavatol azért, hogy az áru, Szolgáltatás, szoftver tekintetében harmadik személynek olyan joga nem áll fenn, amely a Megrendelő általi megszerzés, illetve a rendeltetésszerű használat korlátját képezi, kivéve, ha azokat a Megrendelő által adott specifikációk szerint állította elő.
9.2. Harmadik személy részéről történő, a 9.1. pontban említett jog érvényesítéséről Megrendelő haladéktalanul írásban köteles értesíteni Schrackot és biztosítani számára, hogy –vonatkozó jogszabályok szerint–saját költségére a védekezés irányítását átvegye, illetve az eljárásokba a Megrendelő helyére,vagy mellett belépjen.
9.3. Schrack, választása szerint, saját költségére a 9.1. pont szerint az árut, Szolgáltatást, szoftvert mentesíti, vagy azok helyett ilyen jogokkal nem érintett árut, Szolgáltatást, szoftvert biztosít Megrendelőnek. Amennyiben ez a körülmények által indokolt ésszerű határidőn belül nem lehetséges, úgy bármelyik fél jogosult a szerződéstől írásbeli nyilatkozattal elállni. Schrack esetleges kártérítési igényeire a 11. pont rendelkezései irányadók.
10.1. Minden, az áru, Szolgáltatás, szoftver által megtestesített, vagy azokkal, illetve az azokhoz tartozó dokumentumokkal összefüggésben fennálló szerzői mű, iparjogvédelmi jog és más jog által védett megoldás, adat, ismeret, ötlet kizárólagos jogosultja a Schrack, vagy az a személy, aki ezek hasznosítására, illetve hasznosításuk engedélyezésére Schracknak engedélyt adott. Megrendelő e szellemi alkotásokra vonatkozó személyhez fűződő, vagy vagyoni jogokat, illetve – ellenkező megállapodás hiányában – használati jogokat a szerződés megkötésével nem szerez és köteles tartózkodni azok mindennemű megsértésétől.
10.2. Valamennyi, a Schrack megjelenése során megjelenő logó, kép, védjegy, grafika, a jogosultat megillető jogi oltalom védelmét élvezi. Valamennyi Schrackhoz fűződő szellemi alkotás a Schrack szellemi tulajdonát képezi, annak jogosulatlan, Schrack előzetes beleegyezése nélküli, bárminemű felhasználása kizárt.
10.3. Tervezési Szolgáltatás esetén a tervek Schrack tulajdonában maradnak. Megrendelő a terveket csak a szerződés tárgyát képező projekt megvalósításához használhatja fel. A tervek bármilyen ezen túlmenő felhasználásához Schrack írásbeli jóváhagyása szükséges.
10.4. Megrendelő egyébként is köteles a szerződés megkötése illetve teljesítése kapcsán a Schrack vonatkozásában tudomására jutott minden adatot, információt és ismeretet a szerződés megkötése során, fennállása alatt és azt követően is – időkorlát nélkül – titokban tartani.
11.1. Minden olyan esetben, amikor jogszabály a kártérítési felelősség, illetőleg a kártérítés kizárását, korlátozását nem tiltja, Schrack kizárólag a szerződés megkötésekor előrelátható, a szerződéses fő kötelezettségeinek megszegésével okozott, a szerződéses áru, szoftver, Szolgáltatás rendeltetésszerű használata esetén a tapasztalatok szerint tipikusan előforduló károkért tartozik felelősséggel. A felelősség kizárt elmaradt haszonért, indirekt, következményi és továbbgyűrűző károkért.
11.2. Schrack felelőssége a szerződés megszegéséért, beleértve az előzetes szerződésszegés eseteit is, kizárt minden olyan esetben, amikor:
a) bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötéskor előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa,
b) a szerződésszegést Megrendelő:
· nem valós adatszolgáltatása, vagy
· a 8.3. pont szerint Schrack kellékszavatosságát kizáró magatartása, vagy mulasztása, vagy
· Schrack írásbeli figyelmeztetése ellenére fenntartott utasítása, Megrendelő által szolgáltatott anyag, terv, illetőleg egyéb dokumentáció, vagy biztosított egyéb feltétel jog-, illetőleg szerződésellenessége, hibája, ellentmondása, vagy
· Megrendelő közbenső szerződésszegése, vagy egyéb szerződésszegése
· átvételi késedelme, vagy
· jog-, vagy szerződésellenes közrehatása, vagy
· kárenyhítési, kármegelőzési kötelezettségének elmulasztása
okozza, és Megrendelő a 11.2/a. pont szerinti körülmények bizonyításával nem tudja kimenteni magatartását, vagy mulasztását,
c) a Megrendelő úgy, hogy a szerződésszegésről tudott, vagy tudnia kellett volna jogfenntartás nélkül elfogadja a teljesítést,
d) a Megrendelő egyébként felróhatóan járt el,
e) vis maior következett be.
12.1. A fizetések –eltérő írásbeli megállapodás hiányában – a Megrendelő általi mennyiségi átvételkor készpénzben teljesítendők. Amennyiben az írásbeli megállapodás, vagy a számla eltérően nem rendelkezik az átutalások teljesítésének határideje a Schrack számlájának Megrendelő általi kézhezvételét követő nyolc nap. A számla, ajánlott levélben történő feladás esetén illetve amennyiben a számla „nem kereste”, „átvételt megtagadta”, „ismeretlen” megjelöléssel érkezik vissza, a feladást követő 3. napon kézhez vettnek minősül.
12.2. Váltó, vagy csekk elfogadása esetén Megrendelő fizetési kötelezettségei alól csak akkor mentesül, ha a váltó vagy csekk eredményes beváltásával a teljes tartozás megfizetésre kerül és a Schrackkal szemben a váltó, vagy csekk alapján visszkereseti igényt azok későbbi jogosultjai nem érvényesítettek.
12.3. Fizetési késedelem esetén Schrack jogosult a törvényes mértékű késedelmi kamatot érvényesíteni. Amennyiben Schrack követelései érvényesítése érdekében kénytelen jogi utat igénybe venni, jogosult a – az eljárás ügyvédi és egyéb költségein felül – a követelés összegének 2,5%-át, de legalább 100 EUR-nak megfelelő összeget (a jegybank érvényesítés napján érvényes hivatalos középárfolyamán átszámítva) is behajtási átalányként érvényesíteni.
12.4. Megrendelő a Schrack követeléseivel szemben csak olyan követeléseit számíthatja be, amelyeket jogerős bírósági ítélet állapít meg, vagy amelyeket Schrack elismert.
12.5. Schrack jogosult szerződésekből eredő követeléseit a harmadik személyre átruházni.
13.1. Schrack az áruk tulajdonjogát (függetlenül attól, hogy ahhoz Szolgáltatás, vagy szoftver átadása kapcsolódik-e) az Értékesítés teljes szerződéses ellenértékének, illetve a szerződésből eredő valamennyi egyéb pénzkövetelésének maradéktalan kiegyenlítéséig fenntartja.
13.2. Megrendelő köteles a tulajdonjog fenntartással érintett árukat, saját áruitól illetve a nála lévő idegen áruktól elkülönítve tárolni és nyilvántartásaiban elkülönítve kimutatni, illetve egyértelmű felirattal, illetve megjelöléssel jelezni, hogy azokon a Schrack tulajdonjogát fenntartotta.
Az árukat Megrendelő a saját költségére és veszélyére, de a Schrack javára tartja birtokában, tárolja és őrzi és köteles azok megfelelő biztosítási fedezetről gondoskodni.
Schrack képviselői jogosultak a Megrendelő üzleti óráiban, előzetes bejelentés nélkül, a fenti kötelezettségek teljesítését ellenőrizni. Megrendelő e célból köteles biztosítani képviselőinknek üzlethelyiségeibe való bejutását.
13.3. Megrendelő haladéktalanul köteles értesíteni Schrackot, ha harmadik személy az érintett áruk tekintetében zálogjogot vagy más jogot érvényesít. Megrendelő viseli az igényérvényesítés elhárításával, illetve az áruk újbóli beszerzésével, pótlásával összefüggő költségeket. Kiadásra vonatkozó igény esetén a Schrack, a Megrendelő üzleti óráiban jogosult az érintett árukat elvinni és ennek érdekében a Megrendelő üzleti helyiségeibe – erőszak alkalmazása nélkül – bemenni.
Megrendelő ezen esetben teljes együttműködésre köteles és elveszíti birtokvédelmi jogait.
13.4. Megrendelő jogosult a tulajdonjog fenntartással érintett árukat, rendes üzletmenete keretében feldolgozni vagy idegen dolgokkal egyesíteni. A feldolgozással, egyesítéssel létrejövő dolgokon Schrack közös tulajdont szerez a felhasznált árui szerződéses értékének arányában, a 13.1. pont szerinti tulajdonjog fenntartás biztosítékaképpen, amely közös tulajdoni hányadot a Megrendelő már a szerződés megkötésével, a feldolgozás illetve egyesítés megtörténtének hatályával Schrackra átruház. Megrendelő köteles ezen árukról igény szerint írásbeli kimutatást és a tulajdonjog Schrack általi megszerzését igazoló nyilatkozatot küldeni, illetőleg kiadni Schracknak.
13.5. Megrendelő, rendes üzletmenete keretében - a tulajdonjog fenntartással biztosított valamennyi fizetési kötelezettségének teljesítése előtt is - jogosult a tulajdonjog fenntartással érintett illetve a 13.4. pont szerinti közös tulajdonban levő árukat továbbértékesíteni. Ennek előfeltétele, hogy Megrendelő a hitelbiztosítéki rendszer regisztrált felhasználója, és a jelen tulajdonjog fenntartás, illetőleg a továbbértékesített áruk, szoftverek, Szolgáltatások tekintetében fennálló díjkövetelésein Schrack javára történő alábbi jelzálogjog alapításának ténye a Megrendelővel szemben a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzésre kerültek.
13.6. Megrendelő a szerződés létrejöttével feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a szerződésben (beleértve az elfogadott ajánlatot, visszaigazolt megrendelést, vagy a felek által kölcsönösen aláírt szerződéses dokumentumokat is) specifikált és a hitelbiztosítéki nyilvántartás felé történő eladói nyilatkozatban a szerződés számával és azok típusával és darabszámával körülírt áruk tekintetében a tulajdonjog fenntartással történt eladás ténye a hitelbiztosítéki rendszerben rögzítésre kerüljön. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy az ennek megfelelő feltüntetés ellen nem kezdeményez Schrack ellen a 2013. évi CCXXI. tv.1.§ (2) bek. szerinti pert.
A Schrack tulajdonosi jogainak biztosítékaképpen a Megrendelő, a szerződés megkötésének hatályával, a Schrackra engedményezi valamennyi, e pont szerint engedélyezett továbbértékesítésből eredő saját vevőivel szemben keletkező követelését, jogát és igényét, valamennyi mellékjoggal együtt, beleértve az általa érvényesített tulajdonjog fenntartásból eredő valamennyi jogot is.
Megrendelő a fentiek szerint biztosítékul átruházott követelések, jogok, igények alapján teljesített szolgáltatásokat jogosult és köteles Schrack nevében és javára beszedni. A beszedett pénzösszegek illetve az azoknak megfelelő értékű pénzvagyon illetve más szolgáltatások kizárólagos tulajdonosa illetve az azokra vonatkozó tulajdonjog átruházására vonatkozó valamennyi jog és igény kizárólagos jogosultja, a fenti átruházás hatályosulásától kezdve, a Schrack. Megrendelő ezekről köteles Schrack igényei szerint elszámolni és a kiadási igény 13.3. pont szerinti megnyílta, illetve a 13.8. pont szerinti jogmegszűnés esetén a pénzvagyont illetve más szolgáltatást Schracknak kiadni.
E jogainak és ellenérték követeléseinek biztosítékaképpen Schrackot, a továbbértékesítésre vonatkozó szerződés megkötésének napjával kezdődően, a Megrendelővel szemben fennálló ellenérték követelésének erejéig és annak teljes kiegyenlítéséig, jelzálogjog illeti meg a Megrendelő valamennyi továbbértékesítésből eredő követelésén, illetőleg, a továbbértékesítés napján, bármely hitelintézettel szemben fennálló bankszámla-követelésén. A felek megállapodnak, hogy e jelzálogjog a hitelbiztosítéki nyilvántartásba a szerződés alapján kibocsátott számlák számával meghatározott biztosított követelés és az előbbi Megrendelői követelések, mint zálogtárgyak megjelölésével feltüntetésre kerül. Schrack jogosult a zálogjogosulti nyilatkozatot megtenni, amelyhez Megrendelő feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a zálogkötelezetti nyilatkozat haladéktalan benyújtásával a zálogjog nyilvántartásba vételét maga kérelmezi, illetőleg amennyiben ennek a szerződés megkötését követő 3 munkanapon belül nem tenne eleget Schrack zálogjogosulti bejelentését a saját zálogkötelezetti nyilatkozatával megerősíti.
Megrendelő jelen pont szerinti kötelezettségei addig állnak fenn, amíg a tulajdonjog fenntartás megszűnésének 13.1. pont szerinti feltételei nem teljesülnek.
13.7. Megrendelő, a 13.6. pont szerint megterhelt követelések felől nem jogosult rendelkezni. Megrendelő köteles Schrack igényének megfelelően rendelkezésre bocsátani az engedményezésről szóló külön értesítést, valamint egyéb nyilatkozatokat, a Schrack által igényelt okirati formában.
13.8. Megrendelő 13.4. és 13.5. pont szerinti jogait Schrack Megrendelő bármilyen szerződésszegése esetén jogosult egyoldalú nyilatkozattal megvonni. Külön visszavonás nélkül is megszűnnek e jogok, ha Megrendelő nyolc napot meghaladó fizetési késedelembe esik, vagy ha a Megrendelő ellen kérelmet terjesztenek elő csőd-, felszámolási-, végelszámolási- vagy más jogutód nélküli megszűnést eredményező eljárásra, vagy ilyen eljárás indult, illetőleg a másik fél teljes vagyonára, vagy annak jelentős részére végrehajtást vezetnek.
A jogok megvonása, vagy megszűnése esetén megnyílik Schrack kiadásra vonatkozó igénye, amelyre a 13.3. pont rendelkezései irányadók.
A jogok visszavonása, vagy megszűnése ellenére folytatott értékesítések és beszedések esetében is irányadó valamennyi fenti rendelkezés.
14.1. Amennyiben Schrack a szerződés szerinti áru teljesítésével késedelembe esik és a 11.2. pont szerint a késedelemért a felelőssége nem kizárt, Megrendelő őt megfelelő – legalább 10 munkanapos – póthatáridő tűzésével írásban köteles a teljesítésre felszólítani. A póthatáridő elmulasztása esetén Megrendelő jogosult írásbeli nyilatkozatával a szerződéstől elállni.
14.2. Schrackot elállási jog illeti meg abban az esetben, ha Megrendelő az áru ellenértékét, legkésőbb annak esedékessége utáni első felszólításra 10 munkanapon belül nem rendezi. Schrack jogosult az elállással kapcsolatosan felmerült kárát, valamint a 12.3. pont szerinti késedelmi kamatot és behajtási átalányt is érvényesíteni.
14.3. Amennyiben Megrendelő az áru átvételével késedelembe esik, Schrack első megfelelő – 10 munkanapos – póthatáridő tűzésével történő felszólításának elmulasztása esetén Schrack jogosult a szerződéstől elállni.
14.4. Az átvétel igazolásának elmulasztása, vagy megtagadása esetén Schrack jogosult a teljesítést megtagadni és a 14.3. pont szerint eljárni
14.5. A Megrendelő nyolc napot meghaladó fizetési késedelme, más lényeges szerződésszegése esetén, vagy ha a Megrendelő ellen kérelmet terjesztenek elő csőd-, felszámolási-, végelszámolási- vagy más jogutód nélküli megszűnést eredményező eljárásra, vagy ilyen eljárás indult, illetőleg a másik fél teljes vagyonára, vagy annak jelentős részére végrehajtást vezetnek, Schrack jogosult a szerződéstől elállni (azt felmondani) és a tulajdonjog fenntartással érintett áruk kiadását igényelni.
14.6. Amennyiben a vételár fizetése megtörtént és Schrack ezt követően a jelen ÁÉF-ben foglaltak miatt kénytelen elállni a szerződéstől, a megfizetett vételárat a saját, igazolt kártérítési, késedelmi kamat és behajtási átalány iránti igényének levonása mellett az áru visszaszolgáltatását követően, legfeljebb 30 napon belül visszatéríti.
14.7. Az elállást írásban kell a másik féllel közölni.
15.1. A jelen ÁÉF rendelkezései a kötelező törvényi előírások által módosított tatalommal irányadóak, amennyiben a Megrendelő fogyasztónak minősül.
15.2. Nem tekinthető azonban fogyasztónak az olyan Megrendelő, aki egyéni vállalkozóként, a társasági illetve általános forgalmi adó alanyaként, vagy önálló tevékenységet folytató magánszemélyként számla vagy számlával egy tekintet alá eső okirat kiállítását kéri az ellenértékről.
15.3. Amennyiben a jelen ÁÉF bármely rendelkezése érvénytelen, hatálytalan, vagy végrehajthatatlan lenne, vagy azzá válna (hibás rendelkezés), ez nem érinti a szerződés illetve többi rendelkezésének érvényességét, hatályosságát, illetőleg végrehajthatóságát. Ilyen esetre a felek kötelezik magukat, hogy a hibás rendelkezést egy olyan új, hibátlan rendelkezéssel fogják helyettesíteni, amely a hibás rendelkezéshez gazdasági és jogi tartalma szerint a legközelebb áll.
15.4. Megrendelő bármilyen szerződésellenes magatartása, illetve bármilyen vita esetén Schrack, a vita rendezéséig illetve megfelelő biztosíték adásáig, jogosult minden következmény nélkül, szállításait, szolgáltatásai teljesítését felfüggeszteni. Ez nem érinti Schracknak a szerződésszegés alapján fennálló egyéb jogait.
15.5. Jelen ÁÉF-et Schrack jogosult egyoldalúan módosítani. A módosított ÁÉF-et Schrack a honlapján közzéteszi, mellyel az hatályba lép. A módosított ÁÉF a hatálybalépését követően megkötött szerződésekre alkalmazandó.
15.6. A szerződésből eredő mindennemű jogvita elbírálása magyar jog hatálya alatt áll, kizárva a kollíziós jogi rendelkezéseket.
15.7. A jelen ÁÉF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. rendelkezései irányadók.
15.8. Jelen ÁÉF rendelkezései a webáruházban kötött szerződésekre nem irányadók, arra külön általános értékesítési feltételek alkalmazandók.
A Schrack Design alkalmazás - amely ingyenes – termékek kiválasztását és a Schrack cég elosztórendszereinek tervezését segíti.
Felhívjuk a felhasználó figyelmét, hogy ellenőrizze a „Schrack Design” szoftver számításának eredményét tekintettel a konkrét projektben alkalmazandó környezeti paraméterekre és szabvány előírásokra, és ha szükséges, módosítsa az eredményt aszerint. A Schrack emiatt nem felel a pontosságért és/vagy a teljességért. A Schrack Design alkalmazás hibáit, hiányosságait a Schrack – ha lehetséges – a lehető leghamarabb kijavítja.
A legújabb szoftver változat a Schrack weboldalról letölthető (www.schrack.hu).
Tanácsoljuk, hogy mindig a „Schrack Design” szoftver legújabb változatát használja.
(Utolsó frissítés: 2019. augusztus)
A nyilatkozat legfrissebb verziója bármikor elérhető a www.schrack.hu weboldalon.
A Schrack termékek megvásárlásával olyan minőségi termékekhez juthat, amelyeket rendkívül szigorú minőségbiztosítási eljárásnak vetettek alá. A törvény által előírt termékszavatosság mellett a Schrack Technik Kft.
5 év termékszavatosságot vállal azokra a termékekre, amelyek névleges élettartama meghaladja az 50.000 órát,
és
3 év termékszavatosságot vállal azokra a termékekre, amelyek névleges élettartama 50.000 óra alatt van,
az alábbiakban részletezett feltételekkel összhangban. A termékek névleges élettartamát a vonatkozó adatlapok tartalmazzák, amelyek elérhetők a www.schrack.hu weboldalon.
A termékszavatosság hatálya
Ezen nyilatkozat a beépített LED modullal ellátott lámpatestekre vonatkozik, és Európa szerte érvényes.
A termékszavatosság feltételei
Jelen termékszavatosság fennállása megköveteli annak igazolását, hogy
- a terméket a követelmények és a mellékelt telepítési utasítások szerint helyezték üzembe
- a terméket a vonatkozó műszaki előírásoknak, hatályos törvényeknek és szabványoknak megfelelően használták (különösen a vonatkozó adatlapon, felhasználási útmutatóban, IEC szabványokban foglaltak szerint)
- a terméket az adatlapján meghatározott környezeti hőmérsékleti és hálózati feszültség határértékein belül használták
- a terméken a szállításkori állapothoz képest módosítást (pl.: harmadik fél által gyártott alkatrészekkel) nem hajtottak végre
- a terméket a Schrack Technik Kft. által meghatározott módon és rendszerességgel (a vonatkozó telepítési utasítás szerint) karbantartották
- a terméket nem érte olyan, a nem rendeltetésszerű használatból fakadó fizikai és/vagy kémiai behatás, amely veszélyeztetheti a lámpatest házát vagy annak bevonatát, illetve a lámpatesten belüli elektronikus alkatrészeket
A termékszavatosság legfeljebb évi 4500 órás üzemeltetési idő esetén érvényes. Ez az üzemeltetési idő a normál szakszerű használat általánosan elfogadott értéke. A termékszavatosság kizárólag azokra a termékhibákra vonatkozik, amelyek bizonyíthatóan anyag-, szerelési-, és gyártási hibákra visszavezethetők.
A termékszavatosság kivételei
Jelen termékszavatosság nem vonatkozik a következőkre:
- Elektronikai alkatrészek, a Schrack Technik Kft. által forgalmazott, de más gyártótól származó lámpatestek és egyéb termékek, például külső gyártótól származó érintőképernyők, nyomtatók, számítógépek
- A termék hibájának javításával kapcsolatos összes járulékos költség (pl.: le- és felszerelés, a hibás vagy javított/cserélt termék szállítása, hulladékkezelés, utazási idő, emelőszerkezetek, állványozás stb.). Ezen költségek a vásárlót terhelik. Továbbá semmilyen kárért nem vállalunk felelősséget, különösen a következményes károkért.
- LED fényforrást tartalmazó vészvilágítási lámpatestek, valamint a Schrack Technik Kft. által forgalmazott egyedi akkumulátoros, LED fényforrást tartalmazó vészvilágítási lámpatestek
- Az eszköz működését nem befolyásoló sérülések, például karcolások, repedések, bemélyedések, felpúposodás, festés sérülése, dekorációs elemek stb.
- Fizikai sérülések, például szállítás közbeni sérülés
- Nem rendeltetésszerű használat során keletkezett sérülések, pl.: karbantartás hiányából fakadó szennyeződés és sérülés, túlfeszültségből vagy túlzott feszültségesésből, párásodásból fakadó sérülések, ütésből fakadó sérülések stb.
- Elektronikus szabályozók és LED modulok károsodásai, amelyek a névleges hibaarányon (0,2%/1000 üzemóra) belül vannak, vagy a megengedett 1%/1000 üzemóra fényáramcsökkenés, vagy az elöregedésből fakadó színponteltolódás
- Áramellátásból fakadó sérülések, ideértve a rövidtávú túlfeszültséget, feszültségesést, feszültségingadozást
- Károsodások, amelyek szoftveres hibára, vírusra, és ezekhez hasonló dolgokra vezethető vissza
- Vis maior károsodás
- Alkatrészek, amelyek kopásnak vagy elhasználódásnak vannak kitéve, például tömítések, műanyag alkatrészek, csatlakozóvezetékek stb.
A fent nem említett károsodásokon túl mindennemű olyan sérülés kivételt képez a termékszavatosság alól, amely a Schrack Technik Kft. hatás- és ellenőrzési körén kívül esik, vagy egyértelműen a felhasználó hibájából adódik.
A termékszavatosság azonnal hatályát veszti, amennyiben a vásárló vagy harmadik fél olyan módosítást, javítást, szervizelést vagy hibakorrekciót végez a terméken, amelyhez előzetesen a Schrack Technik Kft. írásban nem járult hozzá.
Termékszavatossági igények feldolgozása
A termékszavatossági igények feldolgozását a Schrack Csoport azon helyi forgalmazó cége végzi, amelyik az adott országban az igényben megjelölt terméket először helyezte forgalomba.
A termékszavatossági igényt a hiba észlelésétől számított 30 napon belül írásban kell benyújtani, a termékhez tartozó számla másolatával és a meghibásodás bekövetkeztének bizonyítékával együtt (információ a hibás termékről, részletes problémaleírás, meghibásodás időpontja).
Ha benyújtott termékszavatossági igényt a szavatossági követelmények vizsgálata után jogosnak ítélik, a Schrack Technik Kft. belátása szerint dönt a hibás termék javításáról, cseréjéről, kiváltó termék biztosításáról vagy a hibás termék számláján szereplő összeg megtérítéséről. A műszaki fejlődés következtében létrejött - mind tervezési, mind kiviteli - az eredeti terméktől való eltérés jogát a Schrack Technik Kft. fenntartja.
Záró rendelkezések
A termékszavatossági szolgáltatások nem hosszabbítják meg a termék szavatossági idejét, illetve nem kezdeményezik annak megújítását. A beépített pótalkatrészek szavatossági ideje a komplett termékkel együtt jár le.
Termékszavatossági szolgáltatásokra kifejezetten az Osztrák Villamos- és Elektronikaipari Társaság által kiállított Általános Szerződési Feltételek vonatkoznak. A kiadvány német nyelven letölthető a www.feei.at weboldalról. Igény szerint másolatot küldünk a dokumentumról.
Ezen termékszavatossági nyilatkozatot az osztrák jogszabályok szabályozzák, kivéve az ENSZ nemzetközi kereskedelmi törvényében (CIGS) foglaltakat. A termékszavatosság kapcsán felmerülő valamennyi jogvitának a helye Bécs, Ausztria.