A telepített hálózatszinkron rendszer 18 darab, egyenként 245Wp teljesítményű, monokristályos modulból épül fel. A kiépített modulsor egy 4000W névleges teljesítményű, magyarországi engedélyekkel is rendelkező inverterünkhöz kapcsolódik. Természetesen rendszerünk a modulokon és inverteren kívül, számos kiegészítő berendezéssel egészült ki, így megfelelő kábelezési, csatlakozás- és rögzítés technikai, valamint túlfeszültség-védelmi rendszer került beépítésre. Az egyen- és váltakozó áramú oldalon a szükséges leválasztást és csatlakozást biztosító eszközök helyi elosztószekrényekben kaptak helyet. Az átadás során a teljes rendszer üzembe került, így augusztusban már a rendszer által rögzített adatokat elemezve vizsgálhattuk a működést. Az eddigi tapasztalatok szerint a rendszer megbízhatóan, az elvárásoknak megfelelően teljesít. Az első vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy az adott időszakban közel 20kWh villamos energia termeléssel számolhattunk naponta, mely a modulok keleti tájolását is figyelembe véve, meggyőző eredményt jelent. A napi teljesítményelosztás is jól követte az időszakban várható görbét, továbbá az inverter adatai is meggyőzőek, akár a hatásfok, akár az egyen és váltakozó áramú oldal feszültség vagy áramértékeit nézzük.